Óvoda: első hét – beszokás

Minden tanköteles gyermek túl van a nyári szünet utáni időszakon, szeptember 5-én az én fiam is elkezdte az óvodát, túl vagyunk tehát az első 5 napon. Vegyes érzelmekkel teli volt ez a hét,  nem mondhatom, hogy minden simán ment.

Hogyan is mehetne simán? Nagyon nehéz időszak kezdődik, amikor a gyerek közösségbe kerül. Már a fogantatás időszakától kezdve részei vagyunk egymásnak, majd több (kinél mennyi) együtt töltött év után el kell engedni a gyermekünk kezét, rá kell bízni másra, ez pedig nem megy egyik pillanatról a másikra. Nem is mehet.

A gyermeknek hiányzik az édesanyja, az édesanyának a gyermeke. Természetes. Az is természetes, hogy mind a ketten sírnak, hiszen fáj feldolgozni ezt az új helyzetet, hogy most már egymás nélkül telnek majd a hétköznapok.

Nekünk már a bölcsis beszokás is nehéz volt

Tavaly november elején kezdtük a bölcsit, Máté akkor volt 2 és fél éves. Ott ugye 2 hét állt rendelkezésre, hogy fokozatosan elszakadjunk egymástól. Első nap még csak egy órát voltunk bent, másnap már kettőt, harmadnapra belázasodott, kimaradt egy hét. Kezdtük elölről.

Pár nap után kimentem nélküle a csoport szobából 5 percre, majd fokozatosan növeltük az időt. Végig sírt. Hiába volt fokozatosság, hiába próbáltam kíméletesen, nem ment. Nagyjából egy hónap kellett hozzá, hogy már ne sírva menjünk reggel. Engem is rettenetesen megviselt az elszakadás. A bölcsödét Máté sosem szerette meg igazán, a legvégééig mondogatta, hogy ne menjünk. (Amikor tehettem, nem is vittem.)

Felhőtlen nyári szünet, majd jött az ovi

Idén júniusban véget ért a bölcsőde, Máté elballagott, következett majd’ 3 hónap nyári szünet. Ez idő alatt próbáltam nagyon kihasználni az együtt töltött időt, sok helyen voltunk együtt, igyekeztem a kedvében járni, minél több anya-fiú programot szervezni. Nagyon jól telt a közös nyarunk.

Aztán ennek az időszaknak hétfőn vége lett. Reggel 7:45-kor már az óvodában ültünk. Ahogy bementünk a csoportba, Máté rögtön elszaladt játszani, végig jól érezte magát, alig győzte kipróbálni a játékokat. Én üldögéltem a sarokban egy kis széken és csöndben figyeltem, hogyan fedezi fel az új közösséget.

Egy óra bent töltött idő után, odajött hozzám az egyik óvónénink és mondta, hogy Máté láthatóan jól érzi magát, adjak neki egy puszit, menjek nyugodtan haza és csak ebéd után jöjjek vissza érte. Na és itt következett a fekete-leves.

Hosszú volt a nyár

Kezdés előtt mindenki azt hajtogatta a környezetemben, hogy mivel Máté volt bölcsis, simán fog menni az ovi kezdés, hiszen túl vagyunk az első elszakadáson. Csak arra nem gondolt senki, hogy közben volt egy nyári szünet, ami nem egy-két hét volt, hanem 3 hónap.

Ami tényleg felhőtlen (betegségektől-mentes) negyed év volt. És nem csak a fiam szokta meg újra, hogy minden percet együtt töltünk, hanem én is. Emellé pedig jön egy új környezet, új gyerekek, új gondozók. Itt már nincs beszoktatási idő, rögtön mélyvíz, egyedül marad a gyerek.

Tapasztalatom szerint egyébként nem biztos, hogy jó elhúzni a beszoktatási időt. A gyerek ugyanis megszokja, hogy ott vagyunk vele, majd amikor már ott kell hagyni, hideg zuhanyként éri, hogy anya mégsem lesz vele végig ott az óvodában. (Ez történt a bölcsinél.)

Én nagyon sokat beszélgettem Mátéval, hogy majd egyedül kell az óvodában maradnia, de csuda jó lesz, játszhat kedvére, aztán már megyek is érte.

Ott kellett hagynom első nap

Amikor felálltam a székről hétfőn, hogy indulok haza, Máté pánikszerűen elkezdett sírni, hogy ne hagyjam ott. Az óvónők kértek az együttműködésre, jöjjön a puszi, induljak. Elbúcsúztam, nyugtattam, hogy megebédel és már ott is vagyok érte. Kézzel-lábbal tiltakozott, úgy kellett vissza fogni, hogy ne jöjjön ki utánam.

Erőt vettem magamon és becsuktam az ajtót. Azt a pillanatot nem kívánom senkinek. Amikor a gyermeked sírva kiabálja, hogy „anya gyere vissza”, de te nem mehetsz, nem ölelheted meg, nem puszilhatod meg, pokoli érzés. Hazajöttem és malmozva vártam, hogy dél legyen és újra lássam.

Ebéd után értem vissza, Máté jó kedvűen, nagy örömmel ugrott a nyakamba. Az óvónők elmondása szerint sokáig sírdogált, de aztán feloldódott, játszott is valamennyit a többiekkel. Örültem nagyon, hogy sikerült egyedül megnyugodnia.

Ahogy teltek a napok, egyre könnyebben megy

Máté kedd reggel már az úton pityergett az óvódáig, de ennek ellenére kérte, hogy bent aludhasson a többiekkel. (Ezt megszokta a bölcsinél.) Picit meglepett, hiszen még nagyon az elején voltunk, korainak tartottam, de rendben, ha így szeretné.

Megbeszéltük, hogy felébred és megyek érte. Nagyon sírós elválás volt ismét, mondták, hogy egy órán át tartott, miután elmentem, majd megnyugodott. Fél 1-kor pedig simán elaludt az oviban. Annyira büszke voltam rá. Szerdán is csak fél 4-re mentem érte. Péntek reggel már az indulásnál sem volt tiltakozás, már csak az elválásnál volt egy pici könnyezés. Az 5. napra elengedte magát, tudott felhőtlenül játszani. Mikor elhoztam, azt mondta, hogy megy máskor is.

Hétfőn biztos, hogy nehezebb lesz újra menni, hiszen hétvégén újra több időt töltünk együtt, de hétről-hétre könnyebb lesz majd. Most már én is kevésbé aggódom, hiszen látom, hogy a kezdeti nehézségek ellenére, mennyire jól boldogul odabent. Együttműködik az óvónénikkel, jól eszik, sokat játszik, végigalussza a pihenőidőt, majd délután csillogó szemekkel ugrik a nyakamba és kérdezi:

-Anya, megjöttél? Már nagyon vártalak!

 

Oszlánszky-Kiss Gabriella

 

Hozzászólások