Mit egyen a baba? Hozzátáplálás: 4-12. hónap

A 4-6. hónap körüli időszakban megkezdődhet a baba hozzátáplálása. Kezdetben ez még csak az új ízekkel való megismertetés időszaka, pépesen adjuk a gyermeknek az ételt. Ahogy idősödik, egyre kevésbé kell majd aprítani számára az élelmiszereket.

A baba étrendjében lehetőség szerint próbáljuk kerülni a mesterséges színezéket, édesítőszert, cukrot, tartósítószert, aromát tartalmazó ételeket. Főzésnél minél kevesebb zsiradékot használjunk, és nap mint nap kínáljunk neki nyers zöldéget, gyümölcsöt. Az evést soha ne erőltessük, az anyatejes babáknak mindig szoptatás után kínáljuk az első falatokat.

A hozzátáplálást az adott zöldség/gyümölcs levével kezdjük. Egyszerre mindig csak egy új ízzel próbálkozzunk, és bízzuk rá, mennyit fogyaszt belőle. Ha baba gyarapszik, fejlődik, nem kell aggódnia a szülőnek, hogy megfelelő mennyiséget eszik-e gyermeke.


4-6 hónap:

Alma, őszibarack, meggy, burgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla - ezek lehetnek az elsők a sorban, majd hetente vezessünk be egy-egy újabb ételt.

Recept tipp - Sütőtökpüré:
Egy evőkanál, sütőben puhára sütött sütőtököt keverjünk össze két kanál anyatejjel, majd alaposan péppé nyomkodva kínáljuk a babának.

Répapüré:
A megpucolt sárgarépát csavarjuk alufóliába és sütőben 200 fokon, negyven perc alatt süssük puhára. Anyatejjel keverve pépesítsük.


7. hónap:

Következő gyümölcsök: banán, körte. Zöldségek: paradicsom, cukkini, brokkoli, tök, fehérrépa. Húsfélék: csirkehús, pulykahús.

Recept tipp – Brokkolipüré:

Hozzávalók: 40 dkg brokkoli, 1 db burgonya

Elkészítés: Mossuk meg a rózsáira szedett brokkolit és a kockára vágott, hámozott burgonyával kevés vízben pároljuk puhára. Emeljük ki a zöldségeket a vízből majd anyatejjel turmixoljuk le.


8-9. hónap

Gyümölcsök: szilva, kajszibarack, görögdinnye, cseresznye. Zöldségek: zöldborsó, karfiol. Húsfélék: marhahús, sertéshús Egyéb: csirkemáj.

Recept tipp – Bolognai spagetti:

Hozzávalók: 25 dkg spagettitészta, 40 dkg pulykamellfilé darálva, 25 dkg tisztított, apróra vágott sárgarépa és fehérrépa vegyesen, két fej vöröshagyma, három gerezd fokhagyma, 40 dkg paradicsomsűrítmény, 3-4 hámozott, nyers paradicsom, reszelt sajt, jódozott só.

Két evőkanál olajon pároljunk meg két fej apróra vágott vöröshagymát, három gerezd felaprított fokhagymát. Fűszerezzük őrölt vagy friss, apróra vágott rozmaringgal, bazsalikommal. Ezután adjuk hozzá a darált pulykamellfilét és a tisztított, apró kockára vágott sárgarépát és fehérrépát.  Fedő alatt pároljuk majdnem puhára a hússal együtt, majd öntsünk bele egy üveg (40 dekás) paradicsomsűrítményt, ugyanannyi vizet, és 3-4 meghámozott, nyers paradicsomot. Főzzük tovább 10-15 percig.


10-11 hónap

Zöldség: káposzta, padlizsán, zöldbab, spenót. Tejtermék: kefir, natúr joghurt, túró.

Recept tipp – Gabonás gombóckák

Hozzávalók: Két evőkanál zabpehely 4 evőkanál vízzel, egy kisebb főtt répa

Főzzünk sűrű zabpehelykását kétszeres mennyiségű víz és zabpehely felhasználásával. Ha már kihűlt a massza, keverjük össze villával szétnyomott főtt répával, és gyúrjunk belőle kis golyókat.


12. hónap

Zöldség: paprika, uborka, lencse, sárgaborsó. Tejtermék: vaj, tejszín, juhtúró. Egyéb: méz, tojás. Magvak: mandula, mogyoró.

Recept tipp – Sajtos barackfalatkák

Hozzávalók: Két nagyobb sárgabarack, 4 mozzarella golyócska, őrölt fahéj, egy kevés vaj

Kenjünk be vékonyan egy tűzálló tálat. A barackokat mossuk meg és magozzuk ki, a részeket rakosgassuk egymás mellé a tűzálló tálba. Mindegyiknek helyezzünk egy-egy mozzarellagolyócskát a közepébe, hintsük meg fahéjjal, majd sütőben 180 fokon 10 percig süssük.

 

(Receptek forrása: W. Ungváry Renáta – A kismama babakonyhája 2010.)

O.K.G.

 

Hozzászólások