Minden gyermek jónak születik

Minden szülőnek vannak bevált (vagy kevésbé bevált) gyermeknevelési módszerei/tippjei, minden szülő maga alakítja ki az évek során, hogyan tud leghatékonyabban szót érteni a gyermekével. Én már a kisfiam születése előtt elhatároztam például, hogy testi fenyítést sosem fogok alkalmazni vele szemben, bármit is tesz. Már akkor tudtam, hogy mindig következetesen ragaszkodni fogok ehhez, bármennyire is kihoz majd a sodromból. Persze szokás mondani, hogy aki még nem nevelt gyereket, annak vannak csak igazán elvei, én viszont a mai napig, ez alatt a 4 év alatt sem adtam fel a születése előtt kialakult elképzeléseimet.

Meg kell találni a közös nevezőt

Máté legnyűgösebb, legakaratosabb napjain is többnyire határozott tudtam maradni, próbáltam a viselkedésének okait keresni, ragaszkodtam a higgadt, következetes neveléshez (humort is belecsempészve). Valahogy a születése pillanatától kezdve meghúztam ezt az éles határvonalat, amit azóta sem léptem át.

Ezalatt pedig nem azt értem, hogy mindent megengedek neki, hanem azt, hogy mindent megbeszélek vele, igyekszem a lehető legtöbbet kommunikálni, így Máté tudja, hogy mit engedhet meg magának és mit nem. (Persze azért ő is feszegeti a határokat.) A gyerekek sokkal okosabbak, sokkal többet értenek meg, mint elsőre feltételezzük róluk.

A testi fenyítés nem célravezető

Soha nem akartam büntetéssel motiválni Mátét, hisz’ a rengeteg (néha nem is jogos) szóbeli/testi bántalmazás életre szóló sebeket ejt a kicsiken, ami aztán a felnőtt korukra is jócskán kihat. Tudom, hogy vannak napok, amikor nagyon nehéz türelmesnek, higgadtnak maradni, de szentül hiszem, hogy megtérül később. (Természetesen adódhat olyan helyzet, amikor szükség van erélyesebb fellépésre a szülő részéről, például akkor, ha a gyermek saját vagy más testi épségét veszélyezteti.)

Sajnos a saját gyermekkori tapasztalataim alapján írhatom, hogy a gyerkőcök nagyon sérülékenyek, kiszolgáltatottak, főleg ha a negatív viselkedésminta a szüleik felől érkezik, hiszen a kicsik őket feltétel nélkül szeretik, példaképnek tekintik, nem kérdőjelezik meg döntéseik helyességét.

A szülők által - némely családban sajnos gyakran előforduló - fenyítésnek kitett gyermek később félénk, frusztrált, elődjeikben csalódott, önbizalomhiányos, elfojtásokkal teli felnőtt lesz.

Odafigyelés, megértés, együttműködés

Személyes meggyőződésem, hogy nincs eredendően rossz gyerek. Van eleven, unatkozó, figyelmet kívánó, kialvatlan, éhes, fáradt etc. gyermek, de nincs rossz. A kicsik még nem tudják úgy kontrollálni az érzéseiket, ahogyan a felnőttek, mégis próbálnak a szükségleteikről, vágyaikról, „problémáikról” a saját nyelvükön jeleket adni, a mi feladatunk pedig, hogy felismerjük ezeket, és próbáljuk segíteni őket.

Később pedig, amikor az akaratukat próbálják mindenáron érvényesíteni, lehet nekik engedni kisebb, nem mérvadó dolgokban, hogy aztán a nagyobb, fontosabb kérdésekben könnyebben elfogadják majd a mi döntéseinket, ahogyan mi is elfogadjuk az övéiket.

Mindig figyeltem arra, hogy a kisfiamat egyenrangú partnerként kezeljem, tiszteletben tartom a döntéseit, ha pedig azok valamiért nem helyesek/nem megoldhatóak/veszélyesek, próbálom más irányba terelni, elmagyarázni neki egy másik lehetőséget. (Ez persze a gyakorlatban nem mindig könnyű.)

A kicsik szüleik viselkedését mintázzák, tegyünk tehát úgy, hogy az gyermekeink számára követendő példa lehessen.

Én az első pillanattól kezdve a bizalmat próbálom építeni köztünk, hogy tudja, bármit tesz, számíthat rám. Ha otthon, a családban nyugodt környezet biztosított számára, kiegyensúlyozott, boldog gyermekkora lesz, később pedig magabiztos felnőtt válik majd belőle.

 

 

 

O.-K. Gabriella

 

Hozzászólások