Meghíztam a terhesség alatt

Mindig is küzdöttem hol több, hol kevesebb súlyfelesleggel, már gyerekkorom óta jojózik a testsúlyom. Mikor terhes lettem, tudtam, hogy nem úszom meg a plusz kilók felszedését.

9 hónap alatt nagyjából 23 kilót híztam. Nem vagyok magas, így elég látványos volt a változás. A terhesség vége felé már mindenféle mozgás nehezemre esett, napról-napra egyre jobban elszomorított a tükörképem. Szinte mindenki azzal nyugtatott, hogy „megszülsz és már le is megy a felesleg”. Nem ment. Kisfiam első születésnapján még 8 kilóval voltam több, mint a terhesség előtt.

Nem jöttek rám a régi ruháim, rosszul éreztem magam a bőrömben. Olyannyira, hogy egyik délután bezsákoltam az összes divatos, imádott „S”-es ruháimat és leadtam egy használtruha gyűjtő konténerbe. Mire erre a pontra eljutottam, már diétáztam, mozogtam, koplaltam, de nem mozdult meg a súlyom. (Az igazsághoz tartozik, hogy nem jártam rendszeresen edzőterembe, de odafigyeltem az étkezésre és sokat sétáltam a gyerekkel.)

Akkor megváltozott bennem valami. Elfogadtam, hogy anya lettem, és már sosem leszek olyan, mint voltam. Vettem nagyobb méretű, bő ruhákat és elengedtem ezt a dolgot. Már nem is éreztem magam nőnek. Közben pedig csak azt láttam a tv-ben, hogy bizonyos „celeb” anyukák már a szülés után pár héttel régi formájukban „tündökölnek”. Irigy voltam.

Ugyanakkor felmértem, hogy valószínűleg ők naponta sok-sok órát töltenek az edzőteremben, miközben babysitter, vagy nagymama vigyáz a gyerekükre. Ebből nem kértem. Nem akartam, hogy más nevelje, más töltsön vele időd, azért mert én meghíztam. Rossz volt látni magam a képeken, de ésszel próbáltam kontrollálni minden negatív érzésemet a testemmel kapcsolatban.

Aztán a kisfiam első születésnapját követő nyáron elhatároztam, hogy ez mégsem maradhat így tovább. Befizettem egy ételfutár céghez, rendeltem fitt étrendet. A mozgást pedig annyiban fokoztam, hogy a játszótereken, illetve sehol nem ültem le. Ha a gyerek mászott, másztam én is. Ha szaladt, szaladtam én is. Nem mondom, hogy nem esett volna jól nekem is leülni a többi anyukához, de utólag úgy gondolom, minden erőfeszítés megérte.

Áprilisban fogtam hozzá, decemberre 8 kilóval voltam kevesebb. Pontosan annyi lett a súlyom, mint amennyi terhesség előtt volt. Vehettem újra szép ruhát, érezhettem magam nőnek, jól esett viszontlátni magam a képeken. Jókat nem ettem, és elég kis adagok is voltak, de ki lehetett bírni. Mai napig tartom ezt a súlyt, számolom a kalóriákat és nem lépem túl az általam kitapasztalt, meghúzott vonalat.  Jól érzem magam a bőrömben, jól állnak rajtam a ruhák.

A hétvégén viszont (több év kihagyás után) elmentem uszodába. Az öltözőben felvettem a fürdőruhát, kimentem és megnéztem benne magam a tükörben. Iszonyatosan elszomorított a látvány. Mindenhol tükrök és lámpák, semmilyen testi hibám nem maradt rejtve, láthattam magam teljes valójában. A súlyvesztést követően rajtam maradt bőr lóg a combomról, a karomról, a hasamról. Nem vagyok túlsúlyos, „csak” edzetlen. Kiábrándultam, megint rosszul érzem magam a bőrömben. Hiába a diéta, ha közben semmim sem feszes.

Ismét azt gondolom, hogy edzeni kellene. Aztán felmerülnek bennem újra ugyanazok a kérdések: „Mikor? Kivel? Mit mozogjak? Ki tud vigyázni a gyerekre, amíg én súlyt emelek valamelyik konditeremben?”

Tudom, ezek csak kifogások. Felkelhetnék reggel 5-kor, elmehetnék az edzőterembe, amíg a családom alszik, és edzhetnék egy órát, de nem hiszem, hogy egy fáradt, kialvatlan édesanya jót tesz a gyereknek. Még akkor sem, ha anya izmos és feszes. Itt jön egy újabb kérdés: Legyek „fittanyu” és lássam keveset a fiamat, vagy „edzetlenanyu”, aki boldog, mikor a gyermekével töltheti el a szabadidőt?!

O.K.G.

Hozzászólások