Bármikor visszatérnék ide – Ilyen a Piczinke Póniudvar

Budapest megannyi kikapcsolódási lehetőséget kínál a kisgyerekes családoknak, viszont nem könnyű kiválasztani, melyik felel meg igazán gyermekünk korosztályának. Mi már számos helyen megfordultunk Mátéval, akit talán most kezdenek el igazán érdekelni a neki szervezett programok.

A kisfiam megszületése előtt nagyon sokat utaztunk a férjemmel, szinte minden hétvégén úton voltunk, a szabadságok is aktív pihenéssel teltek. Úgy gondoltunk, hogy ez akkor sem fog változni, ha gyermekünk születik. Az első egy évben mindenhova vittük magunkkal a gyerkőcöt is, de teljesen más volt vele kirándulni.

Nyilván nem érdekelték a programok (nem is elvárható), alvás-evés időhöz kellett alkalmazkodnunk, és csak olyan helyek jöhettek szóba, ahol volt például pelenkázási lehetőség. (Nem sok ilyennel találkoztunk, a legtöbb helyen örültünk, ha volt mellékhelyiség.)


Régóta kerestünk ilyen programot


Az évek során elmaradtak a közös kirándulások, megbeszéltük a férjemmel, hogy picit várunk, amíg Máté nagyobb nem lesz. Ez az idő nagyjából most jött el, áprilisban töltötte be a 3. életévét. Azóta sok helyen voltunk együtt, persze most is úgy szervezünk mindent, hogy az alvásidőt már autóban tölthesse, illetve, hogy a programoknak most már ő is aktív részese lehessen, élvezze azokat. Így változtak meg az úticélok, ma már olyanokat keresünk, ahol útba esik egy-egy játszótér, illetve gyerekbarát a környezet.

A Normafa és környéke régóta szívem csücske. Nagyon szeretek ott sétálni (főleg koraősszel), vagy csak üldögélni egy padon. Épp onnan nem messze található az a hely is, ahol egy nagyon kellemes családi délelőttöt töltöttünk a minap. A Piczinke Póniudvar olyan program, amilyet régóta kerestünk, és ahová végül barátok ajánlása révén jutottunk el. Máté nagyon szereti az állatokat, nemcsak nézni, hanem simogatni is, ezért nekünk ez egy tökéletes úti célnak bizonyult.


Szeretnék itt gyerek lenni

Hétköznap délelőtt fél 11-kor érkeztünk autóval, viszont nem volt kijelölt parkolóhely, az Udvar bejáratával szemben tudtunk megállni, az út szélén. Kicsit furcsa megoldás, mindenesetre utólag láttuk, hogy nem volt gond az ott parkolással. A BKV buszai mindkét irányból nagyon közel, rögtön a bejárat előtt állnak meg, így tömegközlekedéssel kiválóan el lehet jutni ide.

Érkezéskor szép környezet fogadott minket, erdős terület, csönd, jó levegő. Belépve az Udvar területére, egy furcsa nosztalgikus érzés fogott el, kicsit olyan volt, mintha gyerekként a dédim kertjébe léptem volna. Egy picit újra részese lehettem ennek az érzésnek és a kisfiammal is megismertethettem. Olyan volt, mintha egy kedves családhoz érkeztünk volna.

A kaputól balra, az első elkerített részen vannak pónik, kecskék, malacok, alpakkák, baromfik, kosok, mellette egy kisebb kerítéssel, tőlük elválasztva találhatóak a nyuszik, mindenféle méretben, fajtában és színben. (Lehetőség van etetni őket, a pénztárnál tudunk eledelt vásárolni.)
Az állatok számára faházak biztosítják a zavartalan pihenést, ha épp nem a látogatók simogatják őket.
 
Máté, Apát kézen fogva járta körbe az állatokat, meg-megsimogatva az összes ott pihenő jószágot. Szembetűnő, hogy mennyire tisztán vannak tartva, látszik a folyamatos gondoskodás, törődés. Itt sok időt töltöttünk, Máténak a nyusziudvar volt a legnagyobb kedvence. 
 
Tovább haladva, a bal oldalon kialakításra került egy „óriás homokozós” játszótér, van itt műanyag házikó, valamint két jármű is (egy játék traktor és egy játék markoló). A játszótér mindkét oldalán padok vannak, így le tudtunk ülni addig, amíg Máté főzött a kiskonyhában. Ez egy edényekkel jól felszerelt gyermek konyha, számos kiegészítővel (bögrék, konyhai eszközök).
 


Minden korosztály megtalálja a kedvére való elfoglaltságot

 

Ahogy sétáltunk tovább az Udvar területén, találtunk újabb járműveket, különböző méretekben, melyet így az idősebb korosztály is ki tud próbálni. (Elektromos gokart használatára is van lehetőség, ez azonban ott jártunkkor nem üzemelt.) Számos függőágy kínál pihenési lehetőséget, valamint van egy régi lovaskocsi is, amire Máté előszeretettel mászott fel.

Az Udvar területén van büfé, ha nem készülnénk harapnivalóval, itt ehetünk-ihatunk. A látogatás után kezet tudtunk mosni a pénztár mellett, közel a bejárathoz, valamint az állatsimogató mögött van egy kulturált mellékhelyiség, kézmosó szappannal. 

Számtalan szolgáltatást nyújt még a fentebb említetteken kívül a Piczinke Póniudvar, úgy, mint születésnapok szervezése (különböző csomagokból lehet válogatni), pónilovaglás, fotózás, szezonális rendezvények etc., ezekről részletesen a honlapjukon olvashattok.
 
Több órát el lehet náluk tölteni, a belépőért cserébe számtalan élményt kaptunk, a tiszta és rendezett Piczinke Póniudvarban. Nagyon jól éreztük magunkat náluk, mindenkinek bátran ajánlom, kiváló program az egész családnak.
 
 
 

Piczinke Póniudvar
Cím: 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 20.
Telefonszám: 30/ 500-1200
Web: http://poniudvar.hu/
 
 
 
Oszlánszky-Kiss Gabriella

Hozzászólások