Áldott állapot - csoda, ami 40 hétig tart

E heti témánk a kismamaság. A mostani blog bejegyzés is erről szól.

A kismamaság egy olyan állapot, amelyet mindig valami misztikum leng körül. Aki még nem élte át, annak azért, aki pedig már átélte, annak azért.

 

Sokféleképpen hívjuk ezt a 9 hónapot. Terhes, áldott állapotban van, várandós, állapotos, pocakos, másállapotos és még sorolhatnánk…

 

Mindenki máshogy éli meg ezt az időszakot. Némelyeknek ez élete legszebb időszaka, mások kihagynák ezt a 40 hetet.

A kezdeti rosszullétek a szerencséseket elkerülik, de van, aki még ezt a nehézséget is szerencsének éli meg. Mert erre vágyott, ezért küzdött, vagy mert úgy gondolja, hogy mindez ennek az egész varázslatnak a része.

A test alakulása is másképp hat a kismamákra. Sokan úgy érzik elvesztik a nőiességüket, mások épp ellenkezőleg, úgy gondolják, hogy nőiességük épp ebben az állapotban teljesedett ki.

A boldog várakozás időszaka ez. Először arra vársz, hogy a teszten két csík jelenjen meg, majd arra, hogy lásd Őt az első ultrahangon, halld a szívének lüktetését. Majd azt várod, hogy múljon már el a reggeli émelygés, az aluszékonyság. A második trimeszterbe lépve több az energiád, tervezgetsz, kismama ruhákat veszel, és várod,  hogy megmozduljon, és hogy kiderüljön fiút vagy kislányt hordasz a szíved alatt. A laboreredmények, a genetikai ultrahang, vércukor terhelés eredményeinek várakozása izgalmakkal teli, és amikor már megszokod ezt az időszakot már el is érkezik az utolsó harmad. Kicsit már nehezebb a súly, amit cipelsz nap, mint nap és látványosabb tested átalakulása. Majd elkezd motoszkálni benned, hogy kialakítsd a kis jövevény birodalmát, rád tör a fészekrakás. Hiába gyarapszik rohamosan a súlyod, és hiába válsz ismét fáradékonyabbá, addig nem nyugszol, amig a megfelelő helyet ki nem alakítod a babádnak. Persze van, aki mindezt az utolsó pillanatra hagyja babonából vagy mert nem az a kapkodós típus.
Az utolsó hetekben már nehezedre esik a mozgás, kialvatlan vagy az állandó éjszakai mosdóba járkálástól és a kényelmetlen testhelyzetektől, mégis boldogan vonszolod el magad az egyre sűrűsödő CTG-re vagy NST-re. Egyre többet gondolkodsz a szülésen, az egész szituáción és vegyes izgalommal várod már, hogy eljöjjön az idő. Egyrészt már magad mögött hagynád a hatalmas pocakod, másrészt szeretnéd már karodban fogni a kincsedet,  a gyermeked. És vegül a háromnegyed évnyi várakozásod, izgalmad, készülődésed nyer értelmet és hoz megnyugvást, amikor a mellkasodra helyezik életed értelmét. Mert mindig az lesz, akár ő az első, akár ő a többedik gyermeked.

 

 

Sokan, sokfélék vagyunk, ahogy sok terhesség, sokféle lehet…

Egy valami azonban kétségtelen.
Az, ami a női testben ekkor történik, egy csoda.


Ez a hét erről szól. Az állapotos nőkben rejlő csodáról.


Tarts velünk a csakbaba.hu-n és kövesd facebook oldalunkat!


A csakbaba.hu csapata


A képek forrása: www.pinterest.com

 

 

 

Hozzászólások